Mesterházy Gyula Szombathelyen született, majd az Ausztria szomszédságában fekvő közeli fürdővárosban, Bükön nőtt fel. Gyermekkorától aktívan sportol, kipróbálja a legkülönbözőbb egyéni, és csapatsportokat (atlétika, labdarúgás, úszás). Hét évesen a helyi néptáncegyüttesben kezd táncolni. Tehetségére hamar felfigyeltek, és az együttes egyik meghatározó szólótáncosa lett. Tizenévesként egyre inkább a színjátszás kezdte érdekelni, és végül a táncosi ambíciókat a színészi váltotta fel. Színpadi sikere, karizmatikus megjelenése, sportos testfelépítése nem csak a színházi, és filmszakma érdeklődését keltette fel. 23 évesen Budapestre költözött, amikor enged egy neves divatfotós meggyőzésének, és elkészül első profi fotósorozata.

Színészi tanulmányai mellett, külföldön is megismerik, és rendszeresen dolgozik számos európai országban. A reklámfilmek forgatása során sikeresen kamatoztatja színpadi rutinját, színészi adottságait. Elvégzi a neves Földessy Margit Színjáték-és Drámastúdiót, majd a József Attila Színház Stúdióját. Ezzel egy időben távol–keleti meghívásokat, majd állandó szerződésajánlatot kap, ami egyben választás elé állítja. Modellként jelentős nemzetközi karrier előtt áll, azonban ez a magyarországi színházi szereplésekkel nem összeegyeztethető. Színészi elhivatottságát bizonyítja, hogy inkább a Győri Nemzeti Színház szerződésajánlatát fogadta el.

 

Szerepek

Színház

Film

TV

Szinkron

 

Galéria

 

Kapcsolat

Kapcsolat

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, ha bármi megjegyzése vagy kérdése van a fesztivállal kapcsolatban.